„Se nem jobb, se nem bal, keresztény és magyar” - Székely Szó - A Székely Nemzeti Blog

Friss

Home Top Ad

Responsive Ads Here

Post Top Ad

Responsive Ads Here

2018. január 20., szombat

„Se nem jobb, se nem bal, keresztény és magyar”


Csurka István neve nekem először gyerekkoromban lett ismerős és az is érdekes, hogy honnan. Sas Kabaréban viccelődött Sas József Csurkáról és valahogy megmaradt a fejemben a neve, akkoriban még a neten nem tudtam utána nézni, hogy ki az, ha tudtam volna és érdekelt volna a politika, akkor valószínűleg már MIÉP szimpatizáns lettem volna. 

Csurkával egészen 2016-ig nem is foglalkoztam nem igazán tudtam sokat róla annyit viszont igen, hogy a MIÉP elnöke volt. Amikor a Székelyek Világszövetségével Budapesten megszerveztük a Visszhangot utána kellett nézzek Csurka életrajzának mivel sokat jót hallottam róla például az 1988-as több százezres Hősök téri megatüntetésről, amit Csurka kezdeményezett a romániai falurombolások ellen, és merem állítani az is hozzájárult a diktátor 89-es bukásához.

 

Csurkáról olvashattuk, hogy ügynök volt. Ez lehet igaz, viszont ezt már kiderítették egyetlen egy emberről sem tett jelentést. Visszatérve a Székelyek Világszövetsége rendezvényéhez, amit a 88-as tüntetés 29 éves évfordulójára szerveztünk meghívtuk az összes magyarországi pártot, de csak a MIÉP jött el. Csurka 88-as beszédjét egy olyan fiatal székely lány olvasta fel akit én személy szerint annyira tisztelek és becsülök mint Tamási Áront vagy Kányádi Sándort. Ő Sebestyén Rita, akinek a verseit már magyar nemzeti rockzenekarok játszák.



Ritánál szerintem senki nem tudta volna ott abban a pillanatban Csurka beszédét jobban átadni, jobban megismertetni. El kell ismernem volt olyan pillanat, amikor besiettem a színpad melletti sátorba, hogy ne vegye észre senki, hogy megkönnyeztem a beszédet. 

Aztán sikerült nekünk a MIÉP-el egy párbeszédet kialakítanunk és én magam rájöttem, hogy ez a párt amit próbáltak tönkre tenni, megszüntetni Csurka halála után ez nem csak egy szimpla párt, hanem a magyar politikai történelem egy olyan része ami nem szabad megszűnjön, mivel nemzeti értéket képvisel és a gondolkodásuk is nemzeti. 

Amikor a szlogenjüket meghallottam ez meg is erősítette bennem azt, hogy igen, ez így kellene, hogy legyen minden magyar pártnál. ,, „Se nem jobb, se nem bal, keresztény és magyar” - ebben minden benne van, mivel a jobb és baloldali magyarokat is nemzettestvéreiknek tekintik. Ezután meg egy érthetetlenséget éreztem és mai napig is ez van bennem… nem értem ez a párt miért nincs a Magyar Parlamentben? 

Mikor kezembe adták a programjukat és elolvastam szintén mondom meglepődtem, mivel sok magyar párt programját elolvastam és azt kell mondanom ezt a programot úgy jobboldali, mint baloldali szavazó be tudná vállalni. 

Tehát én, mint székely azt mondom, hogy a magyar embereknek ezt a pártot be kellene, hogy szavazzák a parlamentbe, mert meggyőződésem ők nem az orrukat vakarják bent, hanem a nemzet érdekében dolgoznának. Érdemes elgondolkodni ezen. Ezzel az írásommal nem az a célom, hogy kampányoljak akár a MIÉP-nek hanem az volt a célom, hogy szemléltessem azt, hogy olyan pártok tüntetnek el ami nem rombolná a nemzetet nem köpködné a nemzettársait hanem inkább felemelné.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Post Bottom Ad

Responsive Ads Here